A 80-as évek végén, szinte az összes nyarat Kisnaményban (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében) töltöttem a nagyszüleimnél. Az utánuk maradt, némileg átalakított, de még tájjellegű jegyeket hordozó lakóház funkcióján sokat gondolkoztam, bár a meglehetősen nagy Pécs-Kisnamény távolság nem befolyásolta pozitívan az eddig szövögetett terveket. Az első ötletek után, immár érdeklődő szemmel szétnézve a faluban, elég sok, a sajátunknál autentikusabb házat is találtunk. Az első gondolat és a továbbgondolkozás között sajnos eltelt 15 év és a falu képe drasztikusan megváltozott. A házak többsége lakatlan és a régi parasztházak egymás után adják meg magukat az idő múlásának. A tulajdonosok egy része – ragaszkodna a nagyszülői örökséghez, a gyerekkori emlékekhez, a kellemes atmoszférájú vidékhez, településhez, de több száz kilométer távolságokról, nehéz a régi portákat fenntartani, azoknak értelmes funkciót találni. Az idő pedig egyre múlik és egyre több épület dől össze.
Kisnamény, mint a szatmári falvak többsége kétutcás falu. Általában van egy nagyobb főutca, amihez orsószerűen kapcsolódik egy kisebb utca és az utcák által bezárt részen vannak a templomok (egy nagy református templom és egy kis görögkatolikus kápolna). A két utcát középtájon kis sikátor köti össze. A falunak nagyon sokáig 600 körül volt a lélekszáma, majd amikor a 70-es években megszűnt az iskola és a szövetkezet központja Jánkmajtisra került, lassan csökkenni kezdett. Ma már nagyon sok a lakatlan ház és kevesebb mint 300 lakos maradt.
Jánkmajtis felől a faluba érkezve a Fő utcán először egy átalakított, de még számos helyi népi építészeti jegyet hordozó házat láthatunk – ami sajnos rendkívül rossz állapotban van.
Tovább haladva ezen az úton a falu gacsályi vége felé még jónéhány régi házzal lehet találkozni.





A látott házak egy része kőlábas, míg a másik része falábas, az Erdőhát és a Szamoshát építészetének ötvözetét alkotják. A tornácok általában a lakóteret veszik körbe, míg a gazdasági épületeket már nem.
Visszafordulva a Kis utcában találjuk a talán legeredetibb állapotban fennmaradt házakat és példát arra is, hogyan változhat meg a ház és a környezet összképe, az át nem gondolt építkezések, átalakítások hatására.
Van egy harmadik utca is, ez a Hatház utca. Ez a falu legkésőbb kialakult utcája, a Darnó felé vezető út kezdeti szakaszát foglalja magába. Itt is volt néhány régi ház, de az elmúlt húsz évben szinte a teljes bal oldali utcafél eltűnt, néhány év alatt féltucatnyi tornácos ház dőlt össze. Már csak egy épület dacol az idővel, az viszont nagyon szép állapotban van.





